Hivatalos közleményében az FIA jelezte, hogy meg kell jelenni az ING Renault csapatnak a Motorsport Világtanács előtt.
Az ügyet a TV Globo robbantotta ki, miszerint Piquet tavaly direkt ment neki a falnak, hogy ezzel bejöjjön a Safety Car. Ez meg is történt, Alonso hatalmas előnyt szerezve megnyerte a futamot. A megbeszélés szeptember 21-én lesz Párizsban. FIA közleménye:
Az ING Renault F1 csapat képviselőit megkértük arra, hogy jelenjenek meg a FIA Világ Motorsport Tanácsának 2009. szeptember 21-én Párizsban tartott rendkívüli ülésén.”
„A csapat képviselőit továbbá felkértük arra, hogy adjanak válaszokat a vádakra, beleértve azt, amelyik a Nemzetközi Sport Kódex 151. cikkelyének megsértését állítja, vagyis, hogy a 2008-as Szingapúri Nagydíjon összejátszott Nelsinho Piquet versenyzővel, és szándékosan okoztak balesetet azzal a céllal, hogy a biztonsági autó bejövetelével a másik versenyzőjüket, Fernando Alonso-t részesítsék előnyben.”

A lehetséges büntetések: versenyekről való eltiltás, kizárás a világbajnokságból, sőt még versenyzéstől való eltiltás is.
Írta: Atti0822
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése
Ossza meg véleményét, akár névtelenül is! A bejelentkezés gombra kattintva több opciót is talál.