Nico Rosberg tavaly negyedik lett, idén is hasonló (vagy talán jobb) eredményt akar elérni. Tudja, hogy az időmérőn nagyon fontos lesz a szereplés a pálya adottságai miatt. A Mercedes GP nem hozza az eredményeket, így a német párosnak fel kell kötnie a gatyáját.
„Budapest egy remek város, és a légköre, valamint a pályának, mindig nagyon élénk, amikor versenyhétvége van, úgyhogy örömmel látogatok vissza erre a helyszínre. A Hungaroring egyike azon pályáknak, melyek valóban technikai kihívást jelentenek, és jó móka rajta vezetni. Mivel az előzés nehéz ezen a pályán, az időmérő nagyon fontos lesz szombaton. A lehető legjobb helyet kell elfoglalnunk a rajtrácson, hogy jó versenyt fussunk. Az időmérő edzések eddig nem igazán sikerültek számunkra. Mondhatnám úgy is, hogy nem az erőségünk, ezért keményen fel kell készülnünk a hétvégére. Tavaly erős hétvégét zártam Magyarországon. Negyedik lettem. Jó lenne, ha hasonlóan versenyképes tudnék most lenni.” – mondta Schumacher csapattársa.
2010. július 27.
Hungaroring: Rosberg: Jól kell mennünk az időmérőn
kedd, július 27, 2010
Szóljon hozzá a cikkhez!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése
Ossza meg véleményét, akár névtelenül is! A bejelentkezés gombra kattintva több opciót is talál.