Lewis az első edzésen csapódott a falnak, az autó, ha nem is óriási mértékben, de megsérült.
Hamilton magát okolja, hogy a gumikba csapódott. A brit elmondta, hogy jók az új fejlesztések, de még sokat kell fejleszteni a tökéletesség eléréséhez.
2008 VB győztese nagyon kevés kört tudott megtenni, így ez nem az Ő napja volt.
„Természetesen nem érintett valami jól az, hogy az edzés végén összetörtem az autómat. Az én hibám volt, saját magamat hoztam kellemetlen helyzetbe ezzel. Nagyon csúszós volt a pálya. Egy pillanatra kipörgött a hátsó kerék, túlkormányzottá vált az autó és már nem igazán tudtam mit tenni. Megpróbáltam korrigálni, de csak utas voltam a füvön, majd a falba csapódtam. Kicsit mérges is vagyok magamra emiatt. A srácok nagyon keményen dolgoztak, hogy elkészüljenek az autóval, és erre ez történik. Csak néhány kört tehettem meg a pályán, szóval ez nem az én napom volt. Annak ellenére, hogy még mindig nem tartunk ott, ahol lenni szeretnénk, érzem a javulást, de ennél többre lesz szükségünk. Még keményebben kell dolgozunk, hogy kihozzuk a csomagból a maximumot. A fújt diffúzor még nem tökéletes. Ezen is dolgoznunk kell még. A régi egyensúly megvan, de a vezetési stílusodon változtatnod kell. Ez nem olyan egyszerű, mint amikor felraksz valamit az asztalra.”
2010. július 23.
Hockenheim 2010: Hamilton: Én csak utas voltam
péntek, július 23, 2010
Szóljon hozzá a cikkhez!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése
Ossza meg véleményét, akár névtelenül is! A bejelentkezés gombra kattintva több opciót is talál.